Dolinka – méz

Tarjáni Képek

A Dolinkában van egy salakos focipálya, régen-régen itt még valódi megyei rangadók is voltak. Mára már majdnem füves pálya lett belőle,
Fiataloknak, crosspálya, méhészeknek mézgyűjtőhely a körülötte lévő akácos réven.

Körben a száguldások nyoma

Kevés volt az akác, ezért a már lepergetett méztől füsttel kell távoltartani a csípős, éhes népséget.

Egy egész falu

Losonc – templomok

Tarjáni Képek

Losonci templomok: református – róm.kat. – lutheránus


Kármán József emlékműve


Ez a szobor Ján Giskra-nak állít emléket, aki 1451-ben huszita seregei élén Losoncnál megverte Hunyadi János seregeit.

A szobor talapzatán csak szlovákul, és latinul olvasható a megemlékezés


Luthránus templom


//Szombatra pedig mi más jutna, mint egy zsinagóga.//

IPOLYPART Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet

Tarjáni Képek

"A barokk stílusú Ráday-kastély falai között egykor Kazinczy Ferenc és Petőfi Sándor is vendégeskedett, a hatalmas park természetvédelmi terület.

A felújított kastélyban és egy újabb épületben elmebetegeket gondoznak, ezért a védett terület nem látogatható. Az egységes parkjelleg megszűnőben van. A még meglévő értékesebb fafajok közül említést érdemel a 20 m magas, 80 cm törzsátmérőjű páfrányfenyő, a 12 m magas, 25 cm törzsátmérőjű keleti hemlockfenyő, a szép formájú körülbelül 30 m magas piramistölgy, a 10 m magas török mogyoró, a nyugati platán, a magas kőris, a lepényfa, a nagylevelű hárs és a mocsártölgyek." /vendegvaro.hu/

IPOLYPART Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet