Month: July 2012

Bozita – Buzitka

Tarjáni Képek

Bozitát 1350-ben említik először a füleki uradalom részeként. A történelme során volt 100 év mikor teljesen elnéptelenedett. A mai Bozita Perséből vált ki és 1957-től ismét önálló település.  A volt Coburg-Koháry birtok  kisebb település részeiből  áll  össze :   Széplak – Krásna,  Ipeľka és Dóra.  Nový Sad-ot már az 1924-ben  a kolonizáció során betelepített  cseh-morva és szlovák  légió építette fel.

Bozita 2007-ben épült temploma, melynek alapkövét 2003-ban II. János Pál pápa áldotta meg.

Itt nem tiltott jelkép

Perse – Prša

Tarjáni Képek

Dél-Szlovákiában többet süt a nap, mint Észak-Magyarországon, valószínűleg ezért “vetettek” ilyen új “napraforgó” táblákat.  ( A szlovák 50 sz. főút mellett több helyen is lehet látni -kb 3,89 MW csúcsteljesítményű- napelem táblákat. )

“Perzehaza” néven már 1439-ben megemlítik a falut.  Már az újkőkorban laktak itt emberek, de avarkori, honfoglalás kori és korai Árpád-kori sírokat is  tárták fel ásatások a falu határában .

1913-ban épült a Szentolvasó Királynője tiszteletére felszentelt temploma.

Gömör – Szilice – Silica

Tarjáni Képek

A Szilicei-fennsík  csak alulról sík…

…felülről nem sík a fennsík 🙂

Dimbes-dombos fennsík (háttérben a Pelsőci-fennsík)

Szilice a róla elnevezett fennsík közepén fekszik.  A fennsík nevezetességei közé tartozik az ún. Brázda – Barazdlás, amely Kelet-Európa legmélyebb aknabarlangja, továbbá a Szilicei jégbarlang, amely e legalacsonyabban fekvő jeges barlang és  amely 1995-ben felkerült az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként az UNESCO Világörökség listájára.. Jól ismert a falu határában található Gyökérréti tó.

A község domináns épülete a falu legmagasabb pontján, 1525-ben épült református templom. A templomot körülvevő, kőből épült védőfal szintén a 16. században készült.

A templom kertjében álló fa védett, mint ezt a jól láthatóan felszögelt tábla is mutatja.

A fennsíkot behálózzák a turistautak.

Nem csak az Alföldön van gémeskút

Gömör – Krasznahorka vára – Hrad Krásna Hôrka

Tarjáni Képek

Krasznahorka vára Várhosszúrétről

Andrássy Franciska és Dénes mauzóleuma

A vár tetőszerkezete 2012. március 10-én leégett.

Krasznahorka urai majd négyszáz évig az Andrássyak voltak.  Az Andrássyak Salgótarjánhoz is kapcsolódnak: gróf Andrássy Manó – a vasgróf – a kisebb gömöri vastermelőket 1868. augusztus 20-21-én egy társulatba tömörítette és Pesten megalakult Salgótarjáni Vasfinomító Társulat, megkezdődött az iparosodás, a nógrádi falu elindult felemelkedés útján.


Krasznahorka büszke vára,
Rászállott az éj homálya,
Magas tornyán az őszi szél
Régmúlt dicsőségről mesél.
Olyan kihalt, olyan árva
Rákóczinak büszke vára.

Harcosai rég pihennek,
A bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este
Tárogató nem sír messze.
Rákóczinak dicső kora
Nem jön vissza többé soha.

A vármúzeum határozatlan ideig zárva van. A várat egy ösvényen körbe lehet járni, a látvány miatt megéri felsétálni a várhoz.

Hasonló tető fedte a várat .

A várfalak alatt még találni üszkös gerendákat

Várhosszúrét Krasznahorkáról

Máriácska

Balra a Szilicei, jobbra a Pelsőci fennsík a Sajó áttöréssel

Katt a képre!

A Buzgó barlang (Krásnohorská jaskyňa) Várhosszúréten

Tarjáni Képek

A Szilicei-fennsík barlangjai – Szilicei-jégbarlang, Gombaszögi barlang– az Aggteleki-karszttal együtt 1995 óta a Világörökség részét képezik. Várhosszúrét mellett található a Krasznahorkai-barlang vagy más néven Buzgó-barlang, ami egy igazi barlangász élményt  tud nyújtani a látogatóinak. (Szlovákia három “kalandtúrás” barlangjai közül ez az egyik)

Kemping a hegy alatt

Az árnyékos oldal

A Buzgó patak forrása és a barlang bejárata

Bányászbéka

A barlangban kiépített a túraútvonal, de öltönyben nyakkendőben nem ajánlott a látogatása 🙂 Víz van, villany nincs!

 

Palló a  patak felett

Van ahol kötélen lehet csak átjutni a víz felett.

Létrán fel

A barlang legszűkebb része 150 kilóig járható 🙂 / A képen látható úriember bőven átfért :)/

Szalma cseppkő

Karfiol cseppkő

Répa cseppkő

Petrezselyem cseppkő 🙂

Az Óriások termében a Rozsnyói Barlangászok 32, 6 méter magas csepköve, ami a világ egyik legnagyobb cseppköve.

Igy nem is tűnik nagynak

 

Gömöri Kézművesek tábora Várhosszúréten

Tarjáni Képek

A Gömöri Kézművesek Társulása minden évben megrendezi a kézműves táborát a környékbeli szlovák és magyar gyerekeknek Várhosszúréten. Majd’ húsz féle kézműves tevékenység: a fafaragástól a gyöngyfűzésen, selyemfestésen, kosárfonáson, tűzzománcozáson keresztül a fazekas korong kipróbálásáig van lehetősége az érdeklődőknek.

Fiúk amikor szőnek

Igy készül a csuhé virág

Forog a korong

Nem kínai – gömöri porcelán

Mindenkiben van  egy kis tűzzománc festő

Gyöngyfűznek a fiúk

Kosárfonás – igaz már  nem fűzfavesszőből

Lengyel fűzfavesszőből gömöri kosár

Selyemfestés

Édesszájúaknak mézeskalács

Madzagtáltos

Szalmacsikó

Mindenki a saját szerencse patkójának a kovácsa

A kézművesház rejtelmes masinái

Akik megforgatják a világot.

Várhosszúrét közösségi életének és a Gömöri Kézművesek tevékenységének egyik fő szervezője, mozgatórugója  Nagy György. Ez a film róla, és rajta keresztül a várhosszúréti emberekről szól.

Vízválasztói erőmű – több mint 100 év

Tarjáni Képek

 Már 1891-től működöttetett a szénbánya egy villamos erőművet Salgótarján mellett.  .

“Róth Flóris nevéhez fűződik többek között a vízválasztói erőmű korszerűsítése, a kisterenyei és a kazári bányászat megindítása, továbbá öt osztályozó és a hozzájuk tartozó szállítórendszerek létesítése.  A vízválasztói központi villamos erőmű 1891-ben létesült. Az erőmű egy Pálfalváról áthozott gőzgéppel és egy 2000 LE-s Láng-Ganz gyártmányú gőzturbinával kezdte működését, és 10 000 V feszültségű áramot termelt. A kazántelep ekkor két kézitüzelésű Stirling-kazánból állt, amelyekhez 1912-ben egy-egy újabb kazánt kapcsoltak. Avillamosközpont telephelye körül egy ideig vita folyt, mert a tüzelőanyagot szolgáltató, közeli inászói bányák kimerülőben voltak. Mivel azonban az erőmű az ugyancsak közeli rónai gyenge minőségű szenet jól fel tudta használni, végül is elfogadták a vízválasztói elhelyezést. Az erőmű több lépcsőben tovább bővült: 1915-ben újabb 5000 LE-s, 1923-ban megint 5000 LE-s, 1927- 1928-ban pedig 10 000 LE-s turbina létesült mechanikus tüzelésű, láncrostélyos kazánokkal felszerelve. Az üzemi távvezetékeket fokozatosan építették ki, így az üzemek a helyi áramtermelésről folyamatosan át- álltak a központi áramellátásra. 1925-ben az országosan kezdődő gazdasági válság a bányavállalatot arra késztet- te, hogy a gyengébb minőségű szenei felhasználásával termelt vízválasztói villamos áramot, a távvezeték-hálózat kiterjesztésével, ne csak saját üzemeiben, hanem külső fogyasztók részére is értékesítse. A vízválasztói erőműben eltüzelt gyenge minőségű szenekkel előállított villamos áram termelése gazdaságosnak bizonyult. A bányaigazgatóságon belül áramértékesítő osztály alakult, amely megkezdte Salgótarján tágabb környékén a 10 kV-os hálózat kiépítését.  
1942-ben a vízválasztói erőmű 81,9 millió kWó áramot termelt, amiből 11,0 milliót a bányaüzemek, 67,6 milliót idegen fogyasztók használtak fel, az erőmű önfogyasztása 3,3 millió kWó volt. Az erőmű szénszükségletének kielégítésére a rónai és vecseklői bányaüzemet, valamint az erőművet kötélpályával kötötték össze, de mód volt a szénellátásra Zagyvarakodón keresztül is.  ”

 A korszerűsített vízválasztói erőművet pont száz évvel ezelőtt adták át.

A történetéről Angyal Zsuzsanna doktori értekezésben találtam pár sort:

“A Nógrádi-szénmedence területén már 1910 előtt is működtek kisebb erőművek, amelyek egy-egy bányatelep villamosenergia szükségletét fedezték. A villamosság mint hajtóenergia az 1890-es években kezdett teret hódítani a salgótarjáni szénmedence területén. A bányászat fejlődésével a kiszolgáló berendezések mozgatására kezdetben hőenergiát használtak, és a fejlődés folyamán tértek át a gazdaságosabb villamos energiára. Az 1910-es évek táján a műszaki fejlesztés egyre inkább növetelte egy központi fekvésű, gazdaságosabb villamos erőmű létesítését, az akkori bányatelepek helyzetéhez igazítva. Hosszas tárgyalások után a döntés a Salgótarjáni Erőmű telephelyére, Salgótarjántól keletre esett. Az itteni létesítést több adottság indokolta:

1. A hely Salgótarjántól 4 km-re helyezkedett el az akkori bányaműveléshez mérten központi helyen, és így az energia továbbításához aránylag rövid távvezetékre volt szükség.
2.Szénszállítás szempontjából is alkalmas volt a terület, mivel az erőmű mellett  vonult el egy keskeny nyomtávú iparvasút és a Rónabányáról érkező szénszállító  kötélpálya, amelynek csilléiből a szenet közvetlenül az erőmű széntárolóiba ürítették.
3. A völgy, amelyben az erőmű épült, olyan természeti adottságú, hogy közel az erőműhöz az itt eredő Zagyva-patakot mesterséges gáttal el lehetett zárni, és ezzel az erőmű üzemeltetéséhez szükséges hűtővízét is biztosították. A kazánok szükséges vízellátást mélyfúrású kutak létesítésével igyekeztek megoldani.

A földterületek kisajátítása után már 1910-ben megkezdődtek az erőmű építési munkálatai, melyet aztán 1912. június 1-én adtak át.

Az első világháború időszakában az erőmű termelése fokozatosan növekedett, a hadiiparnak egyre több villamos energiára volt szüksége. A világháború után azonban az addig tüzelt szén minősége erősen kezdett romlani. A problémát műszaki fejlesztéssel, illetve új berendezések beszerzésével oldották meg, így a két világháború között az erőmű termelése, egyben a képződő salak és pernye mennyisége is folyamatosan emelkedett, mindaddig, míg 1944 decemberében a német csapatok fel nem robbantották az erőművet. Az újjáépítés után 1945 februárjában indult újra az energiatermelés. 1949-ben a Salgótarjáni Erőművet rákapcsolták az országos hálózatra, ami egyre több villamos energia termelését követelte meg. Az erőmű az ezt követő néhány évben érte el legnagyobb évi teljesítményeit. Az 50-es években egyre súlyosabb gondot jelentett a kazánok által mind nagyobb mennyiségbe termelt salak kiszállítása.
Erre a célra korábban egy felvonó szolgált, amelynek javítása és üzemben tartása igen nehéz fizikai munkát igényelt. E berendezés helyett megindult a salakszállító gumiszalag-rendszer, a salakhegyi siklópálya helyett pedig egy korszerű kötélpálya, amely 65 méter magas oszlopaival az akkori évek kiemelkedő technikai eredménye volt. Ezek maradványai még ma is láthatók a salakkúpok közvetlen közelében.

Az 1960-as években került sor a pernyeelválasztás és szállítás tervének kidolgozására, nem utolsó sorban azért, mert a környezetre hulló nagy mennyiségű szállóhamu kezdett tűrhetetlenné válni az ott lakók és az erőmű mellett létrejött mezőgazdasági termelőszövetkezet számára. Több éven keresztül az erőmű tekintélyes nagyságú pernyekárt fizetett a tsz-nek. Egy fejlesztési terv keretében elektrosztatikus porleválasztót helyeztek üzembe, míg a korábban épített elektrosztatikus pernyeleválasztó helyett multiciklonos leválasztást alakítottak ki. A leválasztott pernyemennyiség fogadására egy 20 vagonos pernyehombár épült, amely ciklonberendezésen keresztül fogadta a pernyét; a pernye kiszállítása a kötélpályán az erőmű melletti salaktérre a hombár alá épített nedvesített dobon keresztül történt.

A 60-as évektől kezdődően a nógrádi szénbányákból felszínre hozott szén minősége rohamosan kezdett csökkenni, ennek megfelelően az erőmű termelése kezdett visszaesni. A szén minőségének romlása, a bányák egymás utáni kimerülése és a bányászati racionalizálási program előkészítői voltak annak, hogy 1973-tól a Salgótarjáni Erőmű a széntüzelésről áttért az olajtüzelésre. Ettől az évtől kezdődően tehát leállt a salakpernye termelése és deponálása a vizsgált területre.

Maga az erőmű még a 90-es évek elejéig működött egyre csökkenő kapacitással, majd 1992-ben végleg leállt a termelés.”

Mára ennyi mardat belőle:

A Schulz kémény az igazi