Month: January 2012

Salgótarján 90 éves – V.

Tarjáni Képek

Salgótarjánt 1922. január 27-én nyilvánították várossá. Befejezésül részletek az 50. évfordulóra készült kiadványokból.

A megye törvényhatósági bizottsága az indokokat elfogadta s a kérelmet 1921 októberében továbbította a Belügyminisztériumhoz. Innen még az év végén meg is érkezett a
118 446/1921.sz. rendelet, mely Salgótarján nagyközségnek megengedte a rendezett tanácsú várossá való alakulást. Nem kétséges: a gyors elintézésben közrejátszott az, hogy a kormányzat is látta Salgótarjánnak a trianoni békeszerződés következtében megnőtt jelentőségét.
Így 1922. január 27-én de. 9 órakor az acélgyári olvasóegylet nagytermében megtarthatta alakuló közgyűlését Salgótarján rendezett tanácsú város képviselő-testülete.
A város vezetését illetően ez a jogi változás gyakorlatilag kevés újat hozott, hiszen a képviselő-testület felállításának alapja, a virilizmus változatlanul maradt és így továbbra is biztosítva volt a tőke befolyása a helység irányítására. Salgótarján nagyközség képviselő-testülete úgyszólván teljesen változatlan maradt, hangadó virilis tagjai nagyjából azok, akik az elmúlt években: a Rimamurányi Rt képviseletében Lipthay B. Jenő, a Kőszénbánya Rt nevében Róth Flóris, a Salgótarjáni Takaréktól Dr. Kováts Jenő, továbbá Szilárdy István, Luby István és Kretsch Lajos földbirtokosok, valamint néhány kereskedő és egyéb különböző foglalkozású, de magas jövedelmű polgár. Ez a testület 1922. január 27-től városi képviselő-testületként folytatta tevékenységét, azzal a módosulással, hogy kikerülve a járási felügyelet alól, a megye alá rendelt városi önkormányzati testület a lakosságot a korábbinál sokkal közvetlenebbül vonhatta ellenőrzése alá.
Egyedül a tisztviselők köre bővült ki valamelyest, a megnövekedett adminisztráció követelményeinek megfelelően, de a személyek jórészt itt is maradtak a régiek.
Az 1929-ben bekövetkező szervezeti változások csak annyi módosulást hoztak, hogy csökkent a képviselő-testület létszáma (az addigi 152 helyett csak 60 képviselő maradt) és megszűnt a tanács, amely addig a polgármester tevékenységét segítette elő, és melynek tagjai a képviselő-testület és a tisztviselői kar sorából kerültek ki. Ezzel megnőtt a polgármester hatalma; s végül, ekkor lépett használatba a rendezett tanácsú város elnevezés helyett a megyei város elnevezés.
A lényeg azonban nem változott: a képviselő-testület vezető rétegei, a virilisek és a városi tisztviselők kézben tartották a továbbiakban is az irányítást. Jellemző az is, hogy a nagyüzemeknek a korábbiakban említett befolyása közvetlen úton most is érvényesült: a képviselők között ott ültek a legbefolyásosabb acélgyári és bányai vezető személyiségek és vitték a szót a nagyvállalatok budapesti vezetőinek intenciói szerint. (1929-ben pl. a nagyobb és kisebb igazgatók egész sorát találjuk a virilisek között: Róth Flórist
(Bánya), Eisele Gusztávot (Rimamurányi Rt), Szente Lászlót (Palackgyár), Dorosnyák Gézát (St.Takarék), Grusz Ferencet (Hangya Szövetkezet), Zeisler Arturt (Népbank).
Mivel a törvényes rendelkezések is mindenképpen biztosítani kívánták az értelmiségi réteg kellő súlyát a városok vezetésében is, a diplomások adóját a legtöbb adót fizetők jegyzékén kétszeresen kellett számítani, így vált lehetővé, hogy a virilis képviselők között a gazdasági élet vezetőin, a pénzembereken, a jómódú iparosokon, kereskedőkön és bérlőkön kívül mérnökök, orvosok, gyógyszerészek, ügyvédek és papok is szerepelhessenek, mégpedig nem is kevés számban.

1929-ben pl. a következő volt a virilisek összetétele:

értelmiségi-tisztviselő (orvos, gyógyszerész, mérnök, ügyvéd) 14
földbirtokos 2
iparos, kereskedő 14

1935-ben pedig a virilisek és a választottak 60-as létszáma (kik közül 30 virilis volt, 30 pedig választott) az alábbiak szerint alakult:

értelmiségi, tisztviselő, magánzó 25
pap 3
földbirtokos 2
iparos, kereskedő 27
munkás 3

“A Város”

1972

1000 gyerek
a térzene labirintusai között

friss újságszag
friss kenyérillat
friss izomzene

a Volt-Van-Lesz csúcsain
vörös málna virít

vörös kendők lengenek
a Város tornácain

géptorkok harsányan
halihóznak

labda döccen
vörös gomb az égi mezőkön

—

szobrok mozdulatában
a Múlt és a Ma pöröl

ujjuk hegyén galamb pihen

álmos csövek dobbantanak
kábelek vak érrendszere
csikordul

csak áll az ember
feszeng
a csoda percei között

rikoltoznak az acélrögök

 

Félúton vagyunk: mögöttünk félévszázados városi múlt; ötven éve kapott városi jogokat Salgótarján, de csak a felszabadulás, a néphatalom hatására kezdett a bányászkolóniából, a kenyeretlen Tarjánból várossá válni, a szó teljes értelmében.
Néhány évtizede még nyolcezer szegény éhségmenete fonta körbe fojtogatóan a nyomor városát, itt volt legkeserűbb a bányamélyek szitokszava, itt legélesebb a csendőrszurony, innen volt legmesszebb a virradat derengése.
így hát elmúlt ötven évünk más, mint a legtöbb városé. Itt szakadatlan küzdelem folyt; küzdelem ke¬nyérért, a mindennapi betevő falatért. Az elnyomó méltóságok vad dühe úgy hordta szét a teremtés, a megőrzés lehetőségét innen, mint a szél a hamvadó parazsat. Nincsenek régi köveink, amelyeknek tu¬risták betűzgetik feliratait. Múltunk tanúja itt csak az a munkásság, amely keményen dolgozott, állta a harcot, s amikor a történelmi vihar elsöpörte a régit, a múltat, s bezúdult házainkba, gyárainkba a friss fény, fegyelmezetten, új erővel látott munkához. Eljött az ideje az építésnek.
kell munkáshatalom negyedszázada alatt, szemünk láttára város születik: Salgótarján. Egy város, fiatalodó, új üzemeivel, átformálódó gazdaságával, intézményeivel, egy új panoráma: merész, hatásos üvegbeton falak, tágas terek sok virággal, új emberekkel, fiatal párral, gyerekkocsival, gyermekkacagással. Az érkező idegen visszhangzó elragadtatása azonban még nem a mi elragadtatásunk. Tudjuk, oly sokáig jártuk a nincstelenség útjait, hogy még nem érhettünk oda, ahol az elégedettség káprázata pihentethetne. Félúton járunk. De itt minden nap új kezdetet jelent. Erővel, elszántsággal, fegyelemmel, pontos érzel¬mekkel, az alkotás kedvező feltételei közt dolgozunk. Erre büszkék vagyunk, erre nagyon büszkéknek kell lennünk !
S ha most, a város ötvenedik születésnapján hírt adunk magunkról országnak, világnak egy művészi fotósorozattal, erről kell beszélnünk. Szép munka, eredményes harc folyik itt; ez a mi próbánk.
Nem szokványos fényképalbumot akartunk az olvasók kezébe adni, a befejezetlenség hangsúlyozásával akarunk tudósítani egy város születéséről. Lássák a születés, a fejlődés ezernyi gondját, problémáját is. Ahogy mi, akik itt élünk, látjuk már a holnapi Salgótarjánt, a jövő század szép városát.

Salgótarján, 1972 január

Géczi János
a Nógrád megyei Tanács
elnöke

Bányászlakások a Forgách-telepen

A Hirsch-gyári kolónia

A salgótarjáni rendőrségi épület avatása

A salgótarjáni József-lejtakna dolgozóinak egy csoportja

Inségmunkások a gazdasági válság éveiben Salgótarjánban

Munkásőrök felvonulása 1957-ben

Városi kolóniaházak

Balázs János

Arany János utca

Magyar Géza építész

Salgótarjánban nincsenek ezeréves kövek. Itt a hagyományokat a munka jelentette. A munka alakította, formálta az itt élőket, edzette keménnyé a tarjáni munkásokat. Salgótarjánról jegyezte fel a krónikás, hogy ez a város nem született, hanem készült. Nem olyan szempontból, hogyan lehetne szebb és emberibb város, hogyan adhatna többet az itt élőknek, hanem elsősorban és kizárólag a tőkés üzemek szempontjai szerint. Az ipartelepek mellett a kolóniák s a „belváros” sivár, szürke képe, a görbe utcák szegényes házai nyomasztó érzést árasztottak. Salgótarján 1922-ben kapott város rangot, amikor a város urai mesterségesen „csináltak” várost a településből. Mesterségesen, mert a városi életmód legelemibb feltételei sem alakultak ki a felszabadulás előtti Salgótarjánban. Nem jött létre megfelelő színvonalú városszerkezet, egyoldalú és szegényes volt a köz- és művelődési intézményhálózat. Az urbanizáltság teljes hiánya jellemezte Salgótarjánt! A városban egészségtelen lakótelepek, kolóniák sora állt, ahol az egyes rétegeket egymástól tudatosan elkülönítették a város urai. Hiányzott a létszámban és hatásában is számottevő értelmiség. Akik itt voltak, nem alakíthattak ki elmélyült kapcsolatot a város dolgozó osztályaival, s így nem válhattak a város szellemi életét formáló tényezővé. A földszintes házakban, a jellegtelen utcákban élő, s az ide jövő munkavállalók nem tudtak már falusi módon élni, de nem éltek, mert az adott körülmények között nem élhettek városi életmódot sem.

A munkásváros Salgótarján új történelmét a felszabadulás napjától, 1944. december 25-től kezdte írni. Ezen a napon lépték át Forgács-telepen a város határát a Vörös Hadsereg katonái. A felszabadulással új élet kezdődött. Már 1945. január 2-ári megalakult a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete, megválasztották a pártvezetőséget, amelynek tagjai a városban megindult élet irányítói. szervezői voltak. A város munkásaira kemény munka várt. mert a fasiszták megbénították a gyárakat, leszerelték a gépeket. A felszabadulást követő hónapok az esztelen kiürítés okozta károk helyreállításával teltek el. A város vezetésének egyik alapvető politikai feladata volt a városépítés, az életkörülmények megváltoztatása, intézmények szervezése. Lakások, óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények kellettek. A kommunista párt kezdeményezésére a város első demokratikus testülete mélységesen humanista program megvalósítását tűzte ki célul már 1945 tavaszán.

Nagy lendülettel indult meg a nyomor eltüntetése, a legnyomasztóbb gondjaink enyhítése, az akkori lehetőségekhez mért városépítés. Ezt politikai, társadalmi szükségszerűség követelte meg. Mindezeken túl egy jelentős közigazgatási intézkedés is meggyorsította a város fejlődését, és kö-vetelte az urbanizáció gyorsítását. Salgótarján 1950ben Nógrád megye székhelye lett! Ez a közigazgatási döntés politikai szükségszerűség volt. Így kellett dönteni még akkor is, ha a város nem volt felkészülve a funkciók betöltésére. Nem rendelkezett sem intézményekkel, sem szakemberekkel, sőt, még az intézmények telepítésére alkalmas épületekkel sem. Éppen ezért 1950-től már tudatosan készült a város vezetősége a rekonstrukció megindítására. Ez a városfejlesztési terv, 1950-1955 között készült, az első volt és 1955 januárjában rendkívüli tanácsülés tárgyalta. Ez a tudatosan tervezett városfejlesztés új lehetőséget teremtett arra, hogy Salgótarján a társadalmi élet minden területén állandóan fejlődő színvonalon töltse be a megyeszékhely szerepét. A mai napig tartó város rekonstrukció 1960-ban indult meg, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a város ipari üzemeinek rekonstrukciója is, az iparszerkezet átalakítása. A városban 1947-ben a beépítetlen, hiányos vásártér területén kezdődött meg a lakásépítés egy 13 lakásos bérházzal. Ez volt a kezdet, s azután sorra tűntek el a düledező házak, az utcasarkok, a régi épületek. A felszabadulástól 1950-ig 78 lakás épült a városban, majd 1956-ra több mint 1100 új lakás megépítését mondhatta magáénak Salgótarján. A fejlődés igen jelentős szakasza volt a második ötéves terv időszaka, amikor 1961 és 1965 között több mint 2000 lakás épült Salgótarjánban. A felszabadulás évétől, 1945-től 1970. december 31-ig 5689 lakással gyarapodott a város. A városközpont rekonstrukciójának gyakorlati megindítása felszínre hozta azokat az ellentmondásokat, összefüggéseket, amelyeket a korszerű városközpont megvalósítása érdekében gyorsan és egyidőben kellett megoldani, illetve szem előtt tartani. Egyik fontos feladat volt – ezt a belső igények és a külső, vonzáskörzeti elvárások is megkövetelték – az intézményhálózat kiépítése és telepítése. Már a rekonstrukció első évében világossá vált, hogy a városközpontban kell felépíteni a művelődési intézményeket. Az alapellátást szolgáló intézmények: a művelődési központ, a megyei könyvtár, a TIT-székház, a zeneiskola, a Gagarin iskola és a Bolyai Gimnázium a városközpontban kaptak helyet.

Ezzel egyidőben városesztétikai és egyéb okok miatt meg kellett kezdeni néhány, még megfelelő állagú intézmény külső átépítését, korszerűsítését. Salgótarján merészen és bátran hajtotta végre a rekonstrukciót, épített új várost a régi helyén. Erre még nem volt példa hazánkban. Ezért a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968-ban a magyar városok közül elsőként Salgótarjánnak ítélte a Hild Jánosemlékérmet Nehéz lenne felsorolni mindazokat az eredményeket, amelyek gyarapították a várost. A 84 szobás Karancs Szálló 1964-ben került átadásra. Ebben az évben nyílt meg a nyolc tantermes szakmunkásképző iskola, elkészült a tervező irodaépülete, átadták a kenyérgyárat. A következő évben 50 férőhelyes óvoda, az új nyomda, az építőipari vállalat irodaháza készült el. Az 1966-os évben felépült a KÖJÁL-székház, 40 férőhelyes bölcsőde, az SZMTszékház, a beruházási bank épülete és az Állami Biztosító székháza, a József Attila Művelődési Központ, a megyei könyvtár, egy 75 férőhelyes óvoda, a 16 tantermes gimnázium; –az építőipari munkásszállás. Az új megyei kórház átadására 1967-ben került sor. A 634 ággyal rendelkező intézmény tizenegy klinikai osztályán több mint 600-an dolgoztak. A kórház mellett egyéb intézmények is átadásra kerültek, illetve új, korszerű épületbe költöztek. Megduplázódott az orvosok száma, és 1970-ben 165 orvos dolgozott a városban.
A gyorsütemű ipar- és városfejlesztés sürgette az értelmiség számának nagymértékű emelését. Az MSZMP városi bizottsága 1963-ban határozatot hozott, hogy a következő években ezer szakembert kell telepíteni Salgótarjánba. Biztosítani kellett számukra a megfelelő élet- és munkakörülményeket, művelődési igényeik kielégítésének lehetőségeit. Üzemi és társadalmi ösztöndíjak alapításával biztosítottuk egyrészt a középiskolákból egyetemre került fiatalok visszatérését, másrészt fiatal, jól képzett értelmiségiek letelepítését Salgótarjánba. Az „ezer szakember” határozatot 1970-re végrehajtottuk a városban, s az értelmiség iránt megnyilvánuló sokoldalú elismerés eredményeként elmondhatjuk: az értelmiség fluktuációja nem számottevő, növekszik közéleti aktvitásuk, sok iá kezdeményezésük jelzi a városhoz való érzelmi kötődésüket.

Salgótarjánnak a lakossága is lényegesen gyarapodott a felszabadulás óta. Míg 1949-ben, vagyis a tanácsválasztást megelőző évben a város lakossága 22 100 volt, addig az 1970-es népszámlálás 37 200 -:ót mutatott. Ekkorra az iparban foglalkoztatottak száma 16 191 volt, s közülük 12675 a munkás. A női dolgozók száma 1970-ben túlhaladta a 6400-at. A felszabadulás óta eltelt 25 év alatt az alapvetően nehézipari jelleg mellett a hagyományos nagyüzemekre alapozva fokozatosan módosult a város nehézipari szerkezete. Egyrészt a nagyüzemek rekonstrukciós építkezéseiből következően erőteljes műszaki, technikai modernizálással átformáltuk a megérő üzemek gyártmányszerkezetét. másrészt új üzemek telepítésével meghonosítottunk néhány dinamikusan fejlődő ágazatot. A tanácsi és szövetkezeti ipar fokozott fejlesztésével ugyanakkor teret nyitottunk a salgótarjáni könnyűipar kialakításának. Nagyarányú, több száz milliós belső rekonstrukciókat hajtottunk végre a tarjáni nagyüzemekben. Megindult a Vegyigép- és Acélszerkezeti Gyár és a Budapesti Rádiótechnikai Gyár telepítése. Működik a Budapesti Kötő Htsz részlege és több kisebb üzem. Salgótarján felszabadulás utáni fejlődése, gazdasági előrehaladásának megalapozása. a népesség dinamikus növekedése összekapcsolja a város helyze-tét, jövőjét a szocializmussal. Salgótarján fejlődése egybefonódott a munkásosztály előrehaladá-sával. Salgótarján fiatal város, ahol most alakulnak ki a városi életmód egy-egy régi városunkra jellemző szokásai, formái. Ezért a várossá fejlődés további feladatát a műveltségi szint emelése, a munkáshagyományok ápolása, a városi életmód kialakítása, a városhoz való érzelmi kötődés, az egészséges. lokálpatriotizmus erősítése képezi. A III. ötéves terv befejezésével 1970-re egyértelművé vált, hogy biztosított Salgótarján gazdasági fejlődése, ugyanakkor a városfejlesztés további arányai is kibontakoztak. A munkáshagyományokhoz igazodó város egyre erőteljesebben, magasabb szinten tudta most már betölteni a megyeszékhely szerepkörét, s elkészültek azok a tervek, amelyek a város részleges felső fokú központi funkciója ellátásának betöltését segítették elő. Egyre inkább előtérbe kerül az itt élőknél a szocialista módon élni és dolgozni elv.  A IV. ötéves terv feladatai, tervei olyan gazdagok és tartalmasak voltak, hogy azok megvalósítása új fejezetet jelentett Salgótarján történetében.

Házgyár

Az épülő kórház

Kádár János látogatása Nógrádban, 1965-ben

Bányász Művelődési Otthon (Kaszinó)

Új bölcsőde 1954-ben

Tóstrand

A tóstrandi üdülők

Kemerovo

Pár adat összehasonlításul:

1920-ban 15213 fős nagyközség volt Salgótarján, 1975-ben 42800 lakosa volt a városnak. A legtöbben 1995-ben lakták 46167-en, ez mára jó ha eléri a 38000-t. A hetvenes években úgytervezték, hogy 2000-re  egy 51 ezer fős várossá növekedik Salgótarján, ahová nappal még 16 ezer ingázó is jár.

1975-be 304 bölcsődei, 1587 óvodai  férőhelyvolt a városban. Ma bölcsőde nincs, csak családi napközik összesen 56 férőhellyel.

33153 munkahelyre 23447 dolgozó jutott és 100 kereső 83 főt tartott el a városban 1975-ben.

Acélgyári történelem V.

Tarjáni Képek

1991-ben a Salgótarjáni Kohászati Üzemek 125 éves évfordulójára készült egy bemutatkozó  rövidfilm a gyárról.  A film a TALENT Alternatív Művészeti Klub “Magyar Kultúra Napja” rendezvényén került levetítésre.  Köszönet Fekete Sándornak, aki rendelkezésemre bocsátotta a filmet, hogy megoszthassam azokkal is, akik nem láthatták még.

Az Acélgyár történelméről bővebben ITT olvashatsz.

 

Salgótarján 90 éves – I.

Tarjáni Képek

Salgótarjánt 1922. január 27-én nyilvánították várossá.  A 90. évfordulóra emlékezve válogatás régebbi bejegyzésekből, melyek a város valamikor volt képét mutatják.

Elsőnek képeslapok Salgótarjánról a XX. század elejéről, a profila.hu árverezési oldalról összegyűjtve.

Első rész

Második rész

Az összes képeslap szöveg nélkül:

[nggallery id=126]

 

 

Ezeket a képeslapokat valamikor, valakitől kaptam. Érdekes beleolvasni déd-, ükapáink levelezésébe.

[nggallery id=51]