Jótékonysági aukció

Tarjáni Képek

A Nógrádi Történeti Múzeumban 16 kortárs nógrádi művész 41 alkotása került “kalapács alá” egy jótékonysági aukció keretében, amit egyik művésztársuk megsegítésére szerveztek, aki egy tűzesetben mindenét elvesztette. A kevés érdeklődő ellenére a képek harmada új gazdára lelt. Az árverésből megmaradt műtárgyakat  a Múzeum honlapján lehet megtekinteni és augusztus 31-ig meg lehet vásárolni.

Az  árverést dr. Ferkó Attila és Tarnócziné Máté Melinda vezette.

Bobály Attila: Zenei attitűdje még Dr. Ferkó Attila zeneszerzőt is elgondolkoztatta

Vitézek és lovagok I.

Tarjáni Képek

Ízelítő a XII. Füleki történelmi várjátékból

Mekkora ágyú!

Ekkora 🙂

Vitézek és lovagok

A Magyar Királyi Kardforgatók Rendje. Július 16-án ismét Nógrádban járnak,  Drégelyváránál mutatják be tudásukat.

Lovasíjászok

Kézzel kapta el a nyílvesszőt!

Kelevéz

Harc a fekete lovaggal.

Folyt. köv.

Sólymok, sasok…

Tarjáni Képek

Hétvégén volt a XII. Füleki várfesztivál, aminek második napján a történelmi várjátékok egyik látványossága volt a solymász bemutató. Aki lemaradt róla, az július 1-3 között Kékkő várában /Modrý Kameň/ -Balassagyarmattól 20 km- az ottani várjátékok keretében közelről megnézheti ezeket a madarakat.

A kisebbek sólymok, a nagyobbak sasok, a kopasznyakú az keselyű, a füles az bagoly, a fekete az holló. Talán? 🙂

Tűztorony

Tarjáni Képek

Ilyen képeket csak egy helyről lehet készíteni: a szécsényi ferde toronyból.

Sajnos a legfelső szintre már nem lehet felmenni, és az ablakok is zárva vannak. A szomszéd falvak templomainak tornya azért jól látszik.

Klikk!

A tűztorony harmadik emeletéig lehet feljutni…

…egy keskeny csigalépcsőn. 29 m magas a torony, melynek szintjein tűzoltó kiállítás látható.

Felfelé…

…lefelé. 50-60 cm széles a lépcső, könnyen bele lehet szorulni 🙂

Kilátás a városra

Klikk!

Szécsényi lófrálás

Tarjáni Képek

Lófrálás – nincs most jobb szó arra céltalan csatangolásra amit  Szécsényben tettem az állomástól kezdve, körben a városban.

Itt már nem mondanak B-t

TILOS

A rakodó feleknek vagy vagy azok dolgozóinak
TILOS
a vasúti kocsik fékjeit felengedni az
alátfákat eltávolítani és a kocsikat mozgatni
e műveleteket csak az állomás felügyeleti
közeg engedélyével és jelenlétében
hajthatók végre!

Arra!

Kerítés

Pipacsot szinte bárhol találhat az ember, de csak ilyen kis  foltokban

Bogár a tetőn

Vörösboros kóla

EgyedÜL

Itt is régen ültek

Megvalósult

Végre felújították az evangélikus templomot, már csak a volt TSZ irodát kellene és kerek egész lenne a tér.

3D-ben

Híd az Ipolyon

Tarjáni Képek

Pösténypusztánál már majdnem kész az első új Ipoly HÍD! Igazából nem is ez az igazi 🙂

Régen ennek az ideiglenes hídnak is tudtak volna örülni a környéken lakók. Hat évvel ezelőtt volt a híd alapkőletétele, mára már azért látszik, hogy lesz a hídból valami, igaz nem határidőre, mert most kellene átadni a forgalomnak. Augusztus 20-ra biztos befejezik a munkát.

Most “csomagolják” ki 🙂

Olyan lesz, mint a tervrajzon.

Kettesfogat

Tarjáni Képek

Véletlenül tudtam meg, hogy kettesfogathajtó versenyt rendeznek a karancsberényi mintalegelőn.  A megyében több helyszíne is van a versenysorozatnak (bajnokságnak): Szécsény, Nógrádgárdony, Karancsberényt követően  Cereden  július 9-én, Pásztón augusztus 27-én és végül Kétbodonyban szeptember 17-én lehet látni a lovakat és hajtóikat.

Sajnos csak a maratonra volt időm, az akadályhajtás most kimaradt.

Tanuló vezető 🙂

Igazi pónik, nem rózsaszín és nem kék 🙂

60 lovas

Ők is nyeregben vannak, csak ez nem nyerít.

( Hogy mit jelent a mintalegelő? Röviden összefoglalva gyepgazdálkodás. Akit bővebben érdekel az ITT olvashat róla.)

Zagyvafő vára

Tarjáni Képek

Még nem jártam a zagyvafői várdombon, ahol a hétvégén tájékoztató táblát és emléktáblát avattak.
Zagyvafőről bővebben itt olvashatsz.

A  várdombra a zagyvarónai templomtól lehet kisétálni. (3D, piros-kék szemüveg!)

A temető mögött emelkedik a várdomb.

“Nem ismert a vár pontos építési ideje. Feltehetően, az 1200-as évek második felében, a Kacsics nembeli Leusták-ág építette tovább a sánccal és palánkkal védett tornyot. Írásos emlék 1290-ből maradt, amikor – a vár említése nélkül – itt keltezik a Leusták-ág és a Rátót nembeliek ellenségeskedését lezáró oklevelet. Ennek során a Rátótok kártérítést fizettek és házassági szerződéseket kötöttek. 1341-ben már a terület a Rátót nembeli Balden fiainak tulajdonaként szerepel. Valószínűleg a XIV. század folyamán tovább építették, lakótorony kialakításával és a védművek megerősítésével. Rövid ideig használhatták, mert az 1420-as években már elhagyatott. Ezt kihasználva a husziták fészkelték be magukat ide az 1450-es év második felében. A párhuzamok azt valószínűsítik, hogy nem messze a vártól ők építettek a várhoz kapcsolódó kisebb erődítményt, melyet talán ágyúállásnak használtak.  A várat Hunyadi Mátyás a husziták elleni hadjárata keretében foglalta vissza 1460-ban. A régészeti feltárások azt mutatják, hogy az ostrom sérüléseit kijavítva, még egy évtizedig használták a várat, majd az 1470-es évektől a fokozatos pusztulás lett a sorsa.”

Erre voltam kíváncsi, hogy milyen “élőben” 🙂

A várdombot érdemes körbesétálni  -természetvédelmi terület!- ilyen szép kék virágokban lehet gyönyörködni.

Kilátás csak a falura esik.

Emléktábla a sziklán.

Valaha ezen a helyen állt a zagyvafői vár tornya.

“Egy kő” maradt csak az épületekből.

A tetőn nem sok minden látszik a környező panorámából.

Zagyvarónai panoráma a várdomb aljából.