Cserhát vendéglő

Tarjáni Képek

…vagy utolsó nevén  Mátrakapu fogadó és autós kemping, a 21-es út mellett Pásztónál a Mucsi dombon. A vendéglő  1976-ban épült Kravár Ágnes tervei alapján és talán 1997-ig működött.  Sajnos egyetlen régi képet sem találtam az interneten róla.  Az idősebbek biztos tudnának mesélni róla 🙂 A vasbeton falakon nem sokat fogott az idő, a tetőszerkezet is szemlátomást jó állapotban van. Kár ezért az épületért.

A "Rima" ma III.

Tarjáni Képek

Végig a “piros” úton

Acél…észvénytársaság

SKÜ

Műemlék

Vagy bontanak, vagy bontanak…

Ferenc -telep

Egy régi filmben…

…és ma

Tavaszi lomtalanítás

135 év – mindig az első száz  jó.

Antikvitás

A "Rima" ma II.

Tarjáni Képek

“Amerika” – A telepi köznyelv elsősorban a felső részt értette ez elnevezésen. Ha erről a teleprészről esett szó, általában a Felső-tátra sorra, Felső-Amerikára gondoltak. Ebben közrejátozott az a körülmény is, hogy a felső sorban lakók jobban érezték magukat “amerikaiaknak”, mint a lejjebbi sorban élők.

Itt volt valamikor Angyal bácsi virágoskertje

Felső-Amerika

Közmunkások takarítják az erdőt

Régen…

és ma.

“Fekete Laci”

Itt valamikor egy libikóka volt. Balesetveszélyes lenne, ha lenne gyerek aki itt játszana.

Szökőkút régen is volt

Folyt. köv.

A "Rima" ma I.

Tarjáni Képek

A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. üzemi épületeivel egy időben indult meg a munkások majdani lakótelepének tervezése és építése. Az 1880-1900-as évek voltak a telepépítés legmozgalmasabb évei: “Amerika” létesítésére 1880-82-ben került sor, amikor a Kaszinó sor fölött a Kucord oldalába telepítették nevezetes teleprészünket, ekkor készültek el a Kaszinó-sor tisztviselő és munkásházai. 
A rimai városrész a Salgótarján legjobban kiépített és teljesen zárt területe volt.

“Téglafüggönyök” a Salgó és az  Acélgyári úton (designed by Salgó Vagyon)

A thermoplan nem szigetel eléggé

Folyt. köv.