Belitzky János

Tarjáni Képek

Már régebben is észrevettem ezt az emléktáblát a “Cascós” ház sarkán.

Belitzky János 1909-1989

Töténész – Levéltáros – Múzeumigazgató

Elkezdtem keresni a neten, sok mindent lehet találni a műveiről, de mint személyről nem sikerült fellelnem semmit.

Megírta a magyar gabonakivitel történetét 1860-ig (1933),Sopron vármegye történetét (1938), Nógrád megye történetét (1973),

1909 október 25-én született Losoncon 1920-ban Balassagyarmatra költözött a család.

1932-ben művelődéstörténetből doktorál.

1949-ig levéltáros a Székesfővárosban /allevéltárosi rangig viszi 🙂 / 1943-45 között szocialista magatartása, és olasz antifasiszta kapcsolatai miatt kirúgják, letartóztatják.

1951-től tanít, Kiskunlacházán iskolaigazgatóságig viszi 1963-ban onnan kerül Salgótarjánba a Munkásmozgalmi Múzeum élére. 1969-ben nyugdíjazzák. 1989 március 4-én hal meg.

Egy anyagtáblát azért megérdemelt.

Dejtár

Tarjáni Képek

Dejtár sok minden ről híres, pl. a közelében lévő égerlápról.

Napokig kerestem egy, de nem találtam, igy lehet, hogy csak az én emlékeimben él, hogy Dejtár, vagy Patak hirhedtebb volt a menyecskéiről, akik eléggé kikapósak voltak. Ha valamelyiket az apja beküldte Gyarmatra bagóért nem kellett pénz vinni magukkal.