„Honvédő Város"

2005-ben “Honvédő Város” címmel megjelent egy múzeumi kiadvány  a 2004-ben megrendezett tudományos emlékülés előadásaiból./rákeresve itt megtalálható/

Ezekben a napokban van az “aktualitása”.  Részletek a könyvből, az előadásokból.

“…városunk önkormányzata, a város szélesebb közönsége jóváhagyását kérve és bírva szeretné kiérdemelni, illetve elnyerni a „Honvédő Város” címet.
Nem azért, mert más városok például a Hűség Városa, vagy a Legbátrabb Város címmel büszkélkedő honi városok dicsőségét elirigyeltük volna, hanem sokkalta inkább azon oknál fogva, hogy úgy érezzük: jogosan rászolgáltunk erre eleink bátorsága, hazaszeretete, hősies áldozatkészsége által. Még akkor is, ha e példás cselekedetet itt Salgótarjánban, illetve annak környékén, a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege tarjáni vöröskatonái, zömmel munkás emberek hajtották végre. Jelentőségét, súlyát, értékét, hatását a történelmi fejlődésben betöltött szerepét vitatni természetesen – mint minden történelmi eseménynek, háborúnak, forradalomnak, ellenforradalomnak, szabadságharcnak – lehetséges, sőt talán természetes is, – de a történelmi tényeket megmásítani, elhallgatni, netán hamisítani azonban több mint hiba: súlyos, megbocsáthatatlan felelőtlenség.

A „Honvédő Város” cím elnyerésével kapcsolatos további terveink:
– 2005-ben kiadvány megjelentetése a mostani, 2004-es tanácskozás anyagából.
– 2005-ben video-dokumentum film elkészíttetése – az 1919-es salgótarjáni eseményekről (bemutatása 2006.)
– 2005-2006-ban a városban található tanácsköztársasági emlékművek rendbetétele, felújítása.
– 2005-2006-ban a Tanácsköztársaság és a salgótarjáni honvédő harcok témakörében ismeretterjesztő rendezvények szervezése – a város szélesebb közönsége és diáksága számára.
– 2006-ban Előkészítő Bizottság létrehozása -a cím elnyerésével kapcsolatos feladatok előkészítésére, koordinálására. – Folyamatosan – a cím elnyeréséig – a helyi és országos sajtóban a témával kapcsolatos anyagok megjelentetése.
– 2007-ben a „Palócföld” c. folyóirat különszáma megjelentetése a ‘ 19-es harcokról, a
Tanácsköztársaságról (történeti esszék, írások, irodalmi művek a témával kapcsolatban).
– 2007-ben a városi ünnepség szervezése – a „Honvédő Város” cím elnyerése megünneplésére – a várossá nyilvánítás 85. évfordulójához kapcsolódóan.

“Ha minden fáradozásunk ellenére a város mégsem kapná meg ezt a büszke címet – – aminek elkerülésére persze mindent meg fogunk tenni! – akkor is úgy vélem, hogy erőfeszítéseink és a történészek munkája nem volt hiábavaló, mert önismeretünk és önbecsülésünk csak gazdagodhat, történelmi múltunk jobb, alaposabb megismerése által és a város egykori honvédő harcaira, elődeink bátor hazaszeretetére, hősiességére mindig büszkeséggel fogunk emlékezni… Úgy gondolom, ha netán hivatalosan nem is nyerjük el e címet, Salgótarján akkor is büszkén mondhatja, vallhatja magát „Honvédő Város”-nak.”

“Az 1919-es Tanácsköztársaság honvédő harcaiban nemcsak „városukat”, a szénmedencét, hanem az egész mai északi régiót védték meg a salgótarjáni bányászokból és a gyári munkásokból toborzott munkászászlóaljak hősies helytállásukkal, s tették lehetővé, hogy Salgótarján egy ipari táj közigazgatási, politikai, kereskedelmi és kulturális központjává váljon.

Május elejére a románok elfoglalták az egész Tiszántúlt, a csehszlovákok Miskolcot és Egert, valamint Salgótarján felé közeledtek. Reálisan nézve az erőviszonyokat az önvédelmi harc folytatása nem ígért sikereket. A kétségbeejtő helyzetbe kényszerített népek, nemzetek azonban gyakran nem az erőviszonyok megfontolt mérlegelése alapján ragadnak fegyvert. Sokszor volt ez így nagy szabadságharcaink során és így volt 1919-ben is. Magyarország népe meg akarta védeni szülőföldjét. Tömegek jelentkeztek a vörös hadseregbe, a legveszélyeztetettebb helyeken rögtönzött alakulatok szerveződtek, hogy útját állják a támadóknak.
A haza védelmére irányuló akarat példamutató és tanulságos megnyilvánulása volt Salgótarján védelme is.

Talán a hadászati és gazdasági tényezőknél is jelentősebb volt az az erkölcsi politikai hatás, amit a Salgótarjánban és környékén vívott küzdelmek az ország életére gyakoroltak. A világháború elvesztése, az 1918 végén majd 1919 elején elszenvedett sorozatos katonai kudarcok mélyen rányomták a bélyegüket a magyarság hangulatára. A tanácsköztársaság megalakulását követő felbuzdulást és reményeket az április végén bekövetkezett katasztrófa mélyen aláásta. Ebben a helyzetben május első felében kiemelkedően nagy szerepe volt annak, hogy Salgótarján és környékének dolgozói bizonyságot tettek hazafiságukról, a haza védelmére irányuló akaratukról és arról, hogy ezzel az akarattal, elhatározott szándékkal sikereket lehet elérni az ellenséggel szemben. A salgótarjáni honvédő harcokban elért siker – hosszú idő óta az első – vetette meg az alapját az 1919-ben elért későbbi, bár átmeneti eredményt hozó, de a történelmi emlékezetben mégis megőrzésre méltó sikereknek.

A május első napjaiban kialakult kritikus helyzetben Böhm – még mint a Keleti Hadsereg parancsnoka – a katonai ellenállás beszüntetése, a fegyverletétel mellett foglalt állás. Stromfeld Aurél ezzel szemben egyértelműen a haza védelme mellett szállt síkra, a legválságosabb helyzetben is bízott a harc sikerében és állította, ha felfegyverzik a munkásokat, ezekből az új egységekből három hét alatt ütőképes hadsereget teremt. Böhm kapituláns magatartásával nem értett egyet, s mikor a május 2-a késő esti budapesti döntésről értesült, sietve adta ki – este 11 órakor – saját fogalmazású parancsát: „Ellenségnek tovább is ellenállni. Minden félreértés elkerülése és a forgalomban levő kósza hírek ellenére tudatom, hogy az eddig kiadott parancsok teljesen érvényesek, tehát az ellenséggel szemben a legerélyesebb ellenállást kell kifejteni. ”
Mindez összhangban van Stromfeldnek azzal a hitvallásával, amit később az ellenforradalmi bíróság előtt így fogalmazott meg: „Napóleon azt mondotta – nem mintha vele összehasonlítani akarnám magam -, akármilyen rendszer van is, minden hazafinak a hadseregben a helye, ha a határokon ellenség áll “

És hogy sokan gondolkodtak így, arra az elkövetkező napok, hetek bizonysággal szolgáltak. A Forradalmi Kormányzótanács felhívása nem maradt pusztába kiáltott szó: napokon belül tízezrek jelentkeztek a hadseregbe. Azok a tízezrek, akik a négy éves világháború szenvedéseitől elfáradva, elfásulva, a harcot megelégelve az év elején a polgári demokratikus kormányzat hadseregbe hívó szavára nem mozdultak – most, amikor a haza veszélybe került, ismét fegyvert fogtak a haza megmentésére, megvédésére. S a haza megvédésének ügye a Tanácsköztársaság mellé állított sok hivatásos tisztet is, aki katonai szakértelmüket ajánlották fel a hadseregnek.
A munkások tömeges jelentkezése lehetővé tette egy nem túl nagy, de megbízható és ütőképes fegyveres erő felállítását.

„A salgótarjáni acélgyárban a munkásság körében egy munkásgárda felállítása van folyamatban. Ezen egység a Vörös Hadsereg kötelékébe Salgótarjáni acélgyári zászlóalj elnevezés alatt sorolandó be. A zászlóalj hadrendje a következő: egy gyalog zászlóalj négy gyalogszázaddal (a létszámnak megfelelően folytatólagosan több egység is felállítható), egy géppuskás század 8 géppuskával Ezen egységek felállítása a rendelkezésre álló
személyzet létszámához és az anyag mérvéhez fokozatosan hajtandó végre.

A május 6-i helyzetjelentés ezt tartalmazza:
:„…A munkásokból eddig két gyalogszázad alakult és egy műszaki század, amelyek kint vannak a vonalban, ma estig állítólag még két munkásszázad fog megalakulni.”
A munkásalakulatok a várostól északra védelemre rendezkedtek be.

A felfegyverzett munkások csatasorba állítása komoly gondot okozott a csehszlovák dandárparancsnokságnak: “A II. zászlóalj jelenti: …a lapújtői munkások fel vannak fegyve és el vannak látva dinamittal.. .A salgótarjáni munkások szintén felfegyverkeztek, és beásták magukat a város előtt… A lapújtői és salgótarjáni munkások szavukat adták, hogy utolsó csepp vérükig harcolni fognak. Mindenütt kis osztagok alakulnak, amelyeknek az a feladata, hogy csapataink hátában megrongálják a vasúti vonalakat, megszakítsák a telefonösszeköttetést . ” – olvasható a dandárparancsnokság jelentésében.

A salgótarjáni csoport egységei a május 2-től május 9-ig tartó időszakban érzékeny veszteséget szenvedtek, és az ellenség északról körülzárta Salgótarjánt. így a Hadsereg parancsnokság legfontosabb feladatának tartotta a védelmi vonal további megerősítését, és e célból a 6. hadosztályt Salgótarján térségébe rendelte.
A hadosztály május 8-án kezdte meg csapatai átcsoportosítását Salgótarján térségébe. A salgótarjáni dandár egységei – megnövekedett erejük tudatában újabb és újabb vállalkozásokba kezdtek. Mintegy a tervezett hadművelet nyitányaként az 53. ezred II. zászlóalja május 10-én reggel elfoglalta a Karancs 727 magaslati pontot, és a csehek északi irányba menekülésszerűen visszavonultak.

A nagy fontosságú magaslat elfoglalása kedvező helyzetet teremtett a 6. hadosztály május 10-én megindult ellentámadásához. A május 10-11-i harcokban sikerült Salgótarján felmentése és a hadosztály előnyomult Fülek – Feled irányába. A Salgótarjáni védő csapatok ellentámadásának sikere nagymértékben a salgótarjáni tüzérség eredményes tevékenységének köszönhető. A harcokban résztvevő 2., 6. és 8. páncélvonat szerepe is említést érdemel. A hadosztály csapatai előtt megnyílt az út Losonc és Rimaszombat felé.

A további sikereket azonban megakadályozta egy váratlan fordulat. Május 10-én elterjedt a hír, hogy a francia csapatok délről nagyszabású támadást készülnek indítani az ország ellen. Ez arra késztette Stromfeldet, hogy a Duna – Tisza közére összevonja a Vörös Hadsereg legütőképesebb erőit. Parancsot kapott a 6. hadosztály is, hogy szüntesse be az előnyomulást és vonuljon Kecskemétre.
Ez az intézkedés nagymértékben visszavetette a Salgótarján környéki hadműveleteket. Annál is inkább, mert a csehszlovák csapatok, észrevéve, hogy a 6. hadosztály nem üldözi őket, megálltak és beásták magukat.

A 6. hadosztály visszavonása után a csehek „vérszemet kaptak” és újabb támadást indítottak Salgótarján térségében. A helyzet rendkívül kritikus volt, különösen azért, mert a csehszlovák csapatok kétirányú, átkaroló manővere miatt a körülzárass veszéllyel fenyegette Salgótarjánt északról és délről is. Az összeköttetés megszakadt a város és a körötte elhelyezkedett csapatok között.
A Salgótarján térségéből elvezényelt 6. hadosztály helyett ismét a 3. hadosztály vette át a térség védelmét. Megismétlődött a május eleji helyzet: A város közvetlen védelmére az ekkor már „hivatalosan” 80. dandárként szereplő salgótarjáni csoportot rendeték, amely mindössze az 53. ezred 3 zászlóaljából és a megerősítésül küldött vadászzászlóaljból , valamint 3 tüzérütegből állt. A 2 munkászászlóalj még nem volt harcképes állapotban. Tekintettel arra, hogy az északi arcvonalon Eger és Miskolc térségében is megindult a csehszlovák csapatok támadása, a Hadseregparancsnokság nem tudott jelentős erősítést küldeni Salgótarján védelmére. A dandárparancsnokság ezért a még felkészületlen munkászászlóaljakat vetette be – ismét – a harcokba.

A váltakozó kimenetelű harcok során először a Kisterenyénél levő ellenséges csapatok ellen indított támadással a várost délről fenyegető veszélyt sikerült elhárítani, majd a mégis csak küldött 6. hadosztálybeli zászlóalj támogatásával május 20-án Pétervására visszafoglalása lélegzethez juttatta a város védők. Május 21-én pedig Salgótarján északi térségében indultak támadásra a vörös csapatok és így Salgót másodszor is felmentették. Az ezt követő előnyomulás során a Vörös Hadsereg csapatai május 23-án ismét elérték az Ipolyt és a fülek – feledi vasútvonalat.
Május 26-ig pedig teljesen megtisztították az Ipoly – Rima – Sajó vonalától délre eső területeket.

Bizonyos, hogy a salgótarjániak hősies helytállása is hatással volt arra a döntésre, amely szerint a munkásalakulatokat beosztották a Vörös Hadsereg harcoló egységei közé.

Természetesen a katonai alakulatok mögött mindig látni kell a „hátországot” is, azt, hogy a város miképpen segítette a hadba vonulókat és – Salgótarján esetében különösen – miképpen vett részt a város védelmében.

1919-ben a haza védelmében példát mutattak a salgótarjáni munkások és hazaszeretetből kitűnőre vizsgázott Salgótarján város is.

A Kiadványban szereplő előadások:
PUSZTA BÉLA – Köszöntő
SZVIRCSEK FERENC – Salgótarján A 19-20. század fordulóján
LIPTAI ERVIN –  Salgótarján 1919 évi védelmének történelmi jelentősége
SZIJJ JOLÁN – Salgótarján, 1919.
NÉGYESI LAJOS – A Karancs-tető ostroma 1919. májusában.
SUBA JÁNOS – Cseh és szlovák elképzelések „Szlovákia” déli határánál
HORVÁTH ISTVÁN – Rákosi Mátyás Salgótarjánban, 1919-ben .
BÓDI GYÖRGYNÉ Bibliográfiai eredmények és tennivalók a helyismereti munkában a 85. évforduló kapcsán

Harcok a Karancson 1919.